Ugrás a fő tartalomra

Závada, ketrec


A Jadviga párnájában a legviszolyogtatóbb dolgokat követik el a szereplők, az elbeszélők azonban mégis szeretik őket: mindig azokat, akikről éppen mesélnek. Mi több, annyira szeretik őket (egymást) hogy amikor olvassuk a történeteiket, ránk is akaratlanul átragad ez a szimpátia: elnézők leszünk velük és megértők. De idővel, miután már kissé eltávolodtunk a könyvtől, s kezd kialakulni bennünk valami összkép, visszamaradó íz, leülepedő "tartam", kissé azért átrendeződik ez a kép. Továbbra is szeretnivalók ezek a boldogtalanok, de mégiscsak úgy kezdenek látszani a távolból, mintha nem is emberek lennének, hanem valamiféle bezárt vadak. Mintha fogoly állatok, rabságban tartott, nyomorult párák sziluettjei rajzolódnának ki előttünk ebből a messzeségből visszapillantva, akiknek alakját részben vasrácsok takarják el, s eddig csak azért nem láttunk őket, mert átlestünk köztük. Igen, mintha bezárt állatok lennének ezek a szenvedélyes bolyongók, és egész bolyongásuk a tanyára meg vissza, a szeretőhöz meg vissza, a sínekhez meg vissza, Németországba meg vissza - mindez így messziről úgy látszik, mintha a bezárt állatok türelmetlen fel-alá járkálása lenne ez az egész egy szűk ketrecben. S amikor türelmetlen fel-alá járkálásukban néha egymáshoz ütődnek, persze, hogy belemarnak a másikba: nincs mit csodálkozni rajta.
- Závada Pál: Jadviga párnája
- Részlet a regényből:
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Félelemmel és nagy örömmel futottak

Az elmúlt napokban sokkoló népszámlálási adatok jelentek meg nem is annyira a magyarországi vallásos illetve katolikus közösség zsugorodásáról, hanem leginkább ennek a zsugorodásnak az ijesztő sebességéről. A liberális és egyházkritikus média persze örömtüzeket gyújtott, és meg is találta a megfejtést: a kormánnyal való összefonódásban. Valójában vélekedésük ebben a formában pontatlan, mert a hazai tendencia egybevág a környezővel és az európaival. Talán pontosabb lenne úgy: a folyamat olyan mély és annyira a korszellemtől fűtött, hogy még az egyház ilyen intenzív patronálása sem képes eltéríteni. Pontatlan a másik oldalon az az ön-bátorítás is, miszerint a világegyház viszont nő. Mert nemcsak fizikai jellegű migráció zajlik, hanem a nyugati (északi) életmódba való belevágyakozás is, amely ugyanarrafelé mutat, csak késleltetve. A szegény régiók hitében bízni olyasmi lenne, mint a felemelő és mélyen hiteles tolsztoji gondolat a pravoszlávia Nyugattal szembeni reményéről, mert hát mégse
Megjegyzés küldése
További információk

Petőcz, kölcsönös, visszaható

A visszaható igéket tanítottam nyelvtanórán, ilyeneket, mint: mutatkoznak, találkoznak, ajánlkoznak, ölelkeznek, bezárkóznak, csókolóznak, védekeznek, érintkeznek, mosakodnak, marakodnak, törölköznek, kerget ő znek. Aki mutatkozik, az mutatja magát, aki törölközik, az törli magát, magyaráztam. Ezért visszaható. S csak azután tűnt fel (szégyenszemre így 25 év után), hogy a szavak fele egyáltalán nem visszaható. Találkoznak: ezek egymást találják meg, nem magukat. Ölelkeznek: ezek végképp nem magukat ölelik. Akkor hát a visszaható ige mellett tanítanunk kellene a kölcsönös igét is – mégsem szoktuk tanítani. A tankönyvekben nemigen szerepelnek, az internet, ami mindenből tízezret-húszezret dob ki, ha rákeresünk, a kölcsönös igét mindössze 26 helyen látja, s azok nagy része is redundáns. Hogy válhatott ennyire általánossá a visszaható ige (4.600 találat!), s hogy kerülhetett ennyire háttérbe a kölcsönös? Talán úgy, hogy morfológiailag nincs köztük semmi különbség, s azt írja eg
Megjegyzés küldése
További információk

Madách, DNS, fekete özvegy

Ha Balzac tükörképnek tekinthette a maga regényciklusát, az Isteni színjáték tükörképének, Madách a maga művét még több joggal tekinthette volna annak. Nemcsak az örök dolgok iránti metafizikai érdeklődés, a merész teofánia vagy az utazópáros meg a „helyi lakosok” kérdés-felelet játékainak sajátos ritmusa miatt, hanem a tudományos igény miatt is. Mert ahogy a dolce stil nuovo tudományos akart lenni, és nemcsak akart, hanem valóban térképmellékletekkel gazdagított, precíz geográfiát adott, úgy Az ember tragédiája is legalább annyira történettudományi elemzés, mint szépirodalmi mű. Más kérdés, hogy nem a saját korában viruló pozitivista történettudományt követte, hanem kissé előrefutott, és az ötven évvel későbbi történettudományt előlegezte, a szellemtörténeti iskola szemléletmódját. A pozitivizmusból nyilván nem kért, s nem is kérhetett, amíg az kisebbrendűségi érzései közepette a természettudományt majmolta, s azt képzelte, akkor veheti fel a versenyt a science látványos eredményeivel
Megjegyzés küldése
További információk