A műalkotás befogadása, az olvasói élmény, a műveknek vagy művészeknek juttatott szimpátia szubjektív dolog: ízlés dolga. De számos indikátor kínálkozik akkor is, ha tárgyilagosabb mércét keresünk, vagy arra vagyunk kíváncsiak, egyéni rajongásunk egybevág-e az objektív értékmutatókkal. Ha valami átível a korokon, és ezer év múltán is élvezhető, ha valamit ötödször is ugyanazzal az élvezettel olvashat az ember, mint először, ha valami az egész közegét, korát, korszellemét is kifejezi a maga miniatűr modelljével, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ízlésünktől függetlenül is értékes az, amit rajongva szeretünk. Újabban ilyen objektív mérceként tekintek arra is: hogyan viszonyul az adott művészhez a többi művész; mennyire és milyen széles körben képes felülírni az elkerülhetetlen alkotói féltékenységet a rivális zseni iránti tisztelet. Dosztojevszkij mindenképpen nagynak mutatkozik ezen a lakmuszpapíron is: akit Proust meg Gide is kikerülhetetlen írónak mond, akiről Mikszáth bevallja, h...