Orhan Pamuk meséi Isztambulról kicsit olyanok, mintha Mikszáth-féle anekdotákat mondana, csak éppen az érdekesség igénye, a csattanós végkifejlet, frappáns befejezés ambíciója nélkül. És ez meghatóan bátor dolognak látszik, mert hát tényleg az tudja csak megtapasztalni, hogy valójában minden emlék érdekes, aki lemond a bombabiztos csattanó biztonságáról, és enélkül a fegyverzet nélkül is fel mer menni a padlásra, hogy turkáljon a régi kacatok között. Persze a Pamuk-mesék bőven adnak olyat is, ami mikszáth-i értelemben is érdekesnek mondható: az a katasztrófa például, amikor a hatalmas tengerjáró hajó eltéved a ködben, és a parti nyaralóba rohanva valósággal kettészeli a villát, épp az esküvő előtti éjszakán szakítva el egymástól a jegyeseket - fizikailag, élettanilag és jelképesen egyaránt. De a könyv varázsa mégsem ezekben a klasszikus novellákban rejlik, hanem igenis a látszólag érdektelen emléktárgyak, emlékdarabok kézbevételének gesztusában. Talán azért, mert nem is a kézbe vett tá...