Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2010

Madách, DNS, fekete özvegy

Ha Balzac tükörképnek tekinthette a maga regényciklusát, az Isteni színjáték tükörképének, Madách a maga művét még több joggal tekinthette volna annak. Nemcsak az örök dolgok iránti metafizikai érdeklődés, a merész teofánia vagy az utazópáros meg a „helyi lakosok” kérdés-felelet játékainak sajátos ritmusa miatt, hanem a tudományos igény miatt is. Mert ahogy a dolce stil nuovo tudományos akart lenni, és nemcsak akart, hanem valóban térképmellékletekkel gazdagított, precíz geográfiát adott, úgy Az ember tragédiája is legalább annyira történettudományi elemzés, mint szépirodalmi mű. Más kérdés, hogy nem a saját korában viruló pozitivista történettudományt követte, hanem kissé előrefutott, és az ötven évvel későbbi történettudományt előlegezte, a szellemtörténeti iskola szemléletmódját. A pozitivizmusból nyilván nem kért, s nem is kérhetett, amíg az kisebbrendűségi érzései közepette a természettudományt majmolta, s azt képzelte, akkor veheti fel a versenyt a science látványos eredményeivel