Néhány napja tudtam meg, nagy bánatomra, hogy évek óta rosszul tanítom a mondatelemzést a gimnazistáknak. Merthogy a modernebb felfogás szerint ma már nem szabad egy kiemelt rangú alany-állítmányi kapcsolatról beszélni, hanem az alanyt csupán az összes többi bővítmény egyikeként kell feltüntetni, a piramis csúcsán pedig egyedül kell maradnia szegény állítmánynak, az általam oly kedvelt predikatív vagy hozzárendelő szintagma párocskája helyett. Mintha egy szentségi házasság erőszakos felbontását látnánk, nem igaz? Természetesen magamévá teszem az eszmét, ha kissé megkésetten is, de azt hiszem, most már életem végéig fájlalni fogom a veszteséget. Nemcsak a magamét, hanem szegény alanyét is, amely afféle rangját vesztett arisztokrataként kénytelen alászállni a plebejus mélységekbe. De főleg az állítmányét, amelynek a boldog házas évek után mostantól magányos özvegyként kell trónolnia odafönn, a csúcson. Én magam biztosan nem választottam volna szét őket, akik közül mindig az állítmányt ...