Az iskola és az oktatás világát nem érdemes önmagában, elszigetelten vizsgálni, sőt, így biztosan nem is lehet megérteni egyáltalán. A nevelés és a tanítás mindenkori helyzete minden esetben a társadalom egészének állapotából fakad, abból vezethető le, ahogyan az esetleges megoldás vagy reform is. Ami talán közhelynek hat, mégsem igazán alkalmazzuk. Sőt ellenkezőleg: amikor az oktatási rendszerek zűrzavarával, a diákok motiválatlanságával vagy a pedagógiai módszertan szétesésével szembesülünk, hajlamosak vagyunk a problémákat tisztán technikai jellegűnek tekinteni. Úgynevezett „oktatásügyről” beszélünk. Vagy „tanügyi” reformról. Úgy teszünk, mintha az iskola egy önjáró világ lenne, amely adminisztratív reformokkal, új tantervek bevezetésével vagy a finanszírozás átcsoportosításával, néhány szabály átírásával vagy a fenntartók kérdésének megbolygatásával önmagában is orvosolható lenne. Miközben a törésvonalak sokkal inkább a társadalmi átalakulások szimptómái. Alighanem úgy van inkább, ...