"Túr és tünődik, tudni, tenni tör"- foglalja össze az ember mibenlétét Vörösmarty az Éj monológjában. Persze folytatódik a faj jellemzése a monológ további soraiban is, és sokatmondó már az idáig elvezető szöveg is, amely az ember előtti világot próbálja elképzelni. Mégis ezt a pár szót érezzük a hosszú szövegfolyamból szigetszerűen kimagasló fő üzenetnek, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a formai bravúr, amely ezt a pár szót ilyen kikalapálttá teszi, aligha csak formai dolog. Inkább olyasfajta aláhúzás, kurziválás, kivastagítás akar ez az esztétikai tökély lenni, amely a leglényegesebbet kívánja kiemelni s olyasformán is a szánkba rágni, hogy mesteri alliterációja, rövid szavai révén az emlékezetünkbe ivódjon, s ha kezdenénk elbízni magunkat, csak hadd jusson eszünkbe. Mert hát nagyon is jó lecke ez a magabízó embernek. Bizony úgy van, könnyű belátni, hogy csak túrás, amit teszünk, akár a disznóé, vagy jó: a vakondé, nem sokkal több. Túrhatjuk a földet, de túrhatjuk a s...