Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2010

Márai Sándor, elkülönültség

Ellenszenves gőg vagy nagyon is rokonszenves következetesség vajon az az emberi álláspont, amely Márai egész életművéből, és különösen utolsó éveinek naplójából árad? Hajdan is jelentős, ma azonban még messzebb sugárzó népszerűsége mindenesetre arra vall, hogy az olvasók kifejezetten vevők erre a fajta büszke öntudatra és elkülönültségre, amelynek révén voltaképpen egy győztessel azonosulhatnak – egy győztessel, akinek lám, semmi szüksége sincs a külvilágra, s a legnehezebb körülmények között sem szorul rá embertársaira. Az aggság éveinek naplóját újraolvasva legalábbis ez tűnik számomra a Márai-habitus kvintesszenciájának: a senkire sem szorulás törekvése, az elkülönültség büszkesége, a mi-közöm-hozzájuk gőgje. És hát ugyanez az általa hirdetett polgár-mítosznak is a lényege, vagy nem? Hisz a polgár önfenntartó individuum, nem tagja a faluközösségnek, mint a paraszt, nem kiszolgáltatottja az életkörülményeknek, mint a munkás, nem szipolyoz másokat, mint a földbirtokos, s egyáltalán: s