Hrabal neve, ha különféle baráti beszélgetéseken szóba kerül, máris huncut mosolyt csal az arcokra. Úgy látszik, kellemes és kedélyes emlékeket őrzünk a műveiről, őt magát pedig a szelíd és szolid, kisemberi hedonizmus krónikásának látjuk, akitől megtanulhatjuk: hogyan érezhetjük jól magunkat minden zord körülmény dacára, az élet megannyi borzalma ellenére is. Jó sörök, jó ételek, meghitt kocsmák, szexuális kalandok, az életet soha komolyan nem vevő attitűd: legtöbbünknek alighanem ezt jelenti Hrabal. Pedig ez inkább csak az egyik arca az írónak, s csak egyik oldala a művészetének. S amilyen vidám ez az oldal, olyan szomorú a másik. S alighanem hitelesebb képet alkotnánk róla, ha művei lényegének éppen e két oldal összekapcsolását tekintenénk, magát az ívet, amely az élet derűs és szomorkás oldalát köti egybe nála. Igen, ez az ígéretesen induló, majd elkerülhetetlenül aláhanyatló görbe a hrabali történetek legfontosabb rajzolata: a fiatal évek naivan lelkesült nekibuzdulása, a felnőt...