Kundera Búcsúkeringőjének hősét az készteti búcsúzkodásra, hogy oly sokévi várakozás után végre engedélyt kapott rá, hogy örökre elhagyhassa hazáját. Valósággal meggyűlölte ezt a hazát, amelyet nemcsak a párt meg a különféle hatóságok, hivatalok és erőszakszervezetek tesznek elviselhetetlenné, hanem immár maguk a megfertőzött lelkű emberek is, egyenként és külön-külön is, akik helyzetükhöz képest – kicsiben, nagyban – maguk is gyilkosokká lettek. A regény jelenében történetesen nem embereket ölnek ezek a végsőkig lebutult és eltorzult agymosottak, csak kutyákat, afféle önkéntes gyepmesterekként – a visszataszító jelenet azonban így is tökéletesen megmutatja, mitől is olyan utálnivaló ez az ország. Jakub azonban, bár gyűlölettől átitatottan, mégiscsak átérzi az az utolsó pillanatban az elszakadás ambivalenciáját, s egy furcsa gesztussal épp akkor veti le gőgjét s vállalja fel földig hajolva a lealacsonyító sorsközösséget népével, amikor egyben örökre el is szakad tőle. Attól kezdve az...