Az elmúlt napokban sokkoló népszámlálási adatok jelentek meg nem is annyira a magyarországi vallásos illetve katolikus közösség zsugorodásáról, hanem leginkább ennek a zsugorodásnak az ijesztő sebességéről. A liberális és egyházkritikus média persze örömtüzeket gyújtott, és meg is találta a megfejtést: a kormánnyal való összefonódásban. Valójában vélekedésük ebben a formában pontatlan, mert a hazai tendencia egybevág a környezővel és az európaival. Talán pontosabb lenne úgy: a folyamat olyan mély és annyira a korszellemtől fűtött, hogy még az egyház ilyen intenzív patronálása sem képes eltéríteni. Pontatlan a másik oldalon az az ön-bátorítás is, miszerint a világegyház viszont nő. Mert nemcsak fizikai jellegű migráció zajlik, hanem a nyugati (északi) életmódba való belevágyakozás is, amely ugyanarrafelé mutat, csak késleltetve. A szegény régiók hitében bízni olyasmi lenne, mint a felemelő és mélyen hiteles tolsztoji gondolat a pravoszlávia Nyugattal szembeni reményéről, mert hát mégse
Szívesen írnék a VÍZ szimbolikájáról, de félek, parttalanul szétfolyna a témám. Még szívesebben írnék a mai szent olvasmányban emlegetett KERESZTELÉS jelképiségéről, hogy miért fura ez a magyar fordítás olyan szövegekben, amelyek még a KERESZT előtt hangzottak el akár Jézus, akár Keresztelő János szájából. De még az is izgatna, miben más az angol CHRISTENING (még ez is jobb a kereszt emlegetésénél), mint a görög BAPTISZMOSZ (ami persze judaista közvetítéssel került át a kereszténységbe). És persze megérne egy misét az is, hogy miben volt más a zsidó megtisztulás-kultusz (lásd MIKWE), mint a Gangeszban, Eufráteszben, Nílusban való rituális purifikálódás. Na de hogy ne folyjunk szét, inkább arról írnék, hogyan keresztelkedik meg a Balkán felől menekülő, muszlim hitű Timéa Az arany ember ben. Jókai azt írja, elég nehezen, mármint nehéz az előzetes felkészítése. Merthogy Timéa semmit sem tud a keresztyén tanokról (protestáns szóalak illik a regényjelenethez), így hát nagy naiv