A francia író, Daniel Pennac könnyed krimijei jobb hatással vannak a zilált idegzetű olvasóra, mint egy doboz nyugtató. Ez persze minden más krimire is igaz: miközben személyes, kusza és megfoghatatlan feszültségeinkről egy távoli, megoldható és körülhatárolható feszültséggel vonják el a figyelmünket, pontosan azt teszik, amit az elsózott levesbe dobott krumpli: magukba szívják a sót, felszippantják az idegbajunkat. Pennac esetében azonban ennél is többről van szó. Nála a krimi-feszültség nemcsak homeopátiás szer vagy kutyaharapást gyógyító szőr, hanem példázat is arra, hogyan lehet erre a feszültségre ott, a regényvilágban, a bajok kellős közepén is fittyet hányni. Ilyen mindenre fittyet hányó, rendíthetetlenül nyugodt és flegmatikus alak már a főhős is, Benjamin Malaussene, akit épp ezért alkalmaznak bűnbakként előbb egy áruházban, majd egy könyvkiadónál. Hozzá aztán nyugodtan fordulhatnak az őrült vevők és az önjelölt írók, semmivel sem mozdíthatják ki a nyugalmából, mint ahogy nem ...