metakönyv

A visszaható igéket tanítottam nyelvtanórán, ilyeneket, mint: mutatkoznak, találkoznak, ajánlkoznak, ölelkeznek, bezárkóznak, csókolóznak, védekeznek, érintkeznek, mosakodnak, marakodnak, törölköznek, kerget ő znek. Aki mutatkozik, az mutatja magát, aki törölközik, az törli magát, magyaráztam. Ezért visszaható. S csak azután tűnt fel (szégyenszemre így 25 év után), hogy a szavak fele egyáltalán nem visszaható. Találkoznak: ezek egymást találják meg, nem magukat. Ölelkeznek: ezek végképp nem magukat ölelik. Akkor hát a visszaható ige mellett tanítanunk kellene a kölcsönös igét is – mégsem szoktuk tanítani. A tankönyvekben nemigen szerepelnek, az internet, ami mindenből tízezret-húszezret dob ki, ha rákeresünk, a kölcsönös igét mindössze 26 helyen látja, s azok nagy része is redundáns. Hogy válhatott ennyire általánossá a visszaható ige (4.600 találat!), s hogy kerülhetett ennyire háttérbe a kölcsönös? Talán úgy, hogy morfológiailag nincs köztük semmi különbség, s azt írja eg...

Keresztelő volt délután a Neville téri Szent Péter-templomban, és Albert Edward Foreman még sekrestyési öltözékét viselte. Volt egy új palástja, de azt temetésekre és esküvőkre tartotta (a Neville téri Szent Péter kápolnát szívesen vették igénybe az előkelő körök ilyen szertartások céljaira) bő redői úgy meredeztek, mintha nem is posztóból, hanem örök bronzból öntötték volna; ezúttal csak a régebbit hordta. Palástját méltósággal viselte, mint hivatalának tisztes szimbólumát; valahányszor levetette (hazatérés előtt), az a kínos érzés fogta el, mintha nem is lenne rendesen felöltözve. Nagy gonddal kezelte öltözékét: még maga is vasalta. Hivatalának tizenhat éve alatt egész sereg ilyen palástja volt, de egyiket sem volt szíve eldobni, mikor elkopott, hanem szépen csomagolópapírba burkolta, és eltette a hálószobaszekrény legalsó fiókjába. A sekrestyés szép csendesen foglalatoskodott, helyére tette a márvány keresztelőkút festett fafedelét, helyretolt egy széket, melyet egy gyengél...

Bevallom, sosem füveztem még, és a második félidőben már valószínűleg nem is fogok. Megtehetném, mégsem teszem, s ebben azt hiszem, leginkább Szent Pál tanácsa vezet: „Minden szabad nekem, de nem minden hasznos.” Esetleg rászoknék, ettől tartok, s pontosan ezzel folytatja Pál apostol is: „Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává.” (1Kor 6.12.). Nem tudom persze, a használói közül hányan válnak a rabjává, de azt tudom, hogy ma már a fű elsődleges jelentése ez. Ahányszor csak szóba kerül a Balassi-cím: Beteg lelkeknek való füves kertecske , vagy a Márai-mű: Füves könyv , az embereknek „az” a fű jut az eszükbe. Az emberiség agya már rászokott, ha maga az emberiség még nem is, vagy nem teljesen. Mert nagyon szeretünk rászokni dolgokra: az ismétlődés otthonossá teszi az életet. Nem véletlenül kérdi Pilinszky: „ A bűnben, közelebbről, a pokolban mi az a csönd, megnyugtató elem , kiült karosszék , mitől az arany ciráda valóság lehet? ” A ritmus, az ismétlődés, a ciklikusan vis...

Olvasnak vajon az írók? Olvasta vajon Jókai Balzac műveit? Akár olvasta, akár nem, Baradlay Richárdot pont úgy vezeti el a zsibárus boltjához, ahogyan Balzac teszi Raphael nevű hősével a Szamárbőr ben. Raphael egy kétségbeesett fiatalember, ő kapja meg itt, az ószeresnél, mégpedig ajándékba, ezt a bizonyos címadó szamárbőrt. Reménytelen az élete, már épp megölné magát, amikor az öreg zsibárus nekiadja a misztikus talizmánt. Ez aztán nemcsak megmenti az életét, hanem mesébe illő módon minden kívánságát is teljesíti. A mesés hangulatot azonban ugyancsak kétessé teszi ennek a szamárbőrnek a furcsa adottsága: ahányszor csak teljesít valami kívánságot, mindannyiszor zsugorodik egy keveset, és egyúttal Raphael életenergiáit is alaposan megcsapolja. Nyilván valamiféle metafora ez a különös jószág, s valami olyasmit állíthat rajta keresztül az író, hogy életenergiáink meg sikereink össze vannak kapcsolva. Valamiféle fordított arányossággal, valamiféle ellentétes párhuzamot kirajzolva. D...

"A kultúrpolitika terén sokáig lehet hibákat elkövetni, mert hogy mi történik azokban a tantermekben, azt a nagyközönség ritkán tudja. A kultúrpolitika terén nagyon sokáig lehet észrevétlenül vétkezni, de amikor az új nemzedék felnőtt, akkor az elkövetett hibákon, bajokon javítani, segíteni már nem lehet." * "Ezeknek az egyébként rendkívül hazafias és jóakaratú tisztviselőknek szemében csak az létezett, ami az aktákban volt és azt képzelték, hogy hivatalos jelentések alapján ismerhetik az országot és hivatalos rendeletekkel irányt szabhatnak fejlődésének." * "Magyarország a demagógia klasszikus talaja. A demagógia ellen csak egy szérum van: a kultúra." * "Azt hiszem, hogy a mi egész iskolarendszerünk végre rájön arra, hogy a minisztertől kezdve a tanfelügyelői karig túl sokat foglalkoznak az iskola külső viszonyaival. Ellenben az iskolák nagy belső kérdései sokszor elintézetlenül maradtak. Én tehát olyan reformra gondolok, amely teh...

Milyen jól jönne egy második élet! Vajon abban elkerülnénk-e a csapdákat, amelyekbe most szépen belesétáltunk? Kierkegaard szerint igen, ám mégsincs okunk az örömre. Mert a másik úton se lennénk boldogabbak, mert a másik utat is csapdának éreznénk. És mégis sóvárgunk a másik út után, sőt nemcsak sóvárgunk, hanem hamisítunk is magunknak ilyeneket. Munkahelyet váltunk, feleséget váltunk, lakást cserélünk, országot cserélünk. És irigyeljük azokat, akiknek sok útjuk, sok életük van. Vagy legalább mozgalmas életük, fordulatokban bővelkedő életük. Ebből élnek a regényírók, ezért olyan nagy rajtuk a nyomás, hogy kalandos életű hősökről írjanak. Még olyan írók is, mint Dosztojevszkij, valami nagyon drámai köré szervezik a történetüket. Valaki megölte az öreg Karamazovot, de ki? Raszkolnyikov megölte az uzsorásnőt, de vajon lebukik-e? Majd csak Csehov mer szembefordulni ezzel. Nem, az én hőseimmel éppúgy nem történik semmi, ahogyan veletek sem. Nem kaptok illúziót, nincs másik út, Olga e...

A termodinamika második főtétele szerint zárt rendszerekben az entrópia önmagától sohasem csökken: a rendezetlen káosz sohasem válik rendezetté. Vagy ha mégis – és ezt már nem a főtétel mondja, hanem Maxwell nyomán Szilárd Leó -, akkor az csakis „intelligens lény hatására” következhet be, mint amilyen például a Maxwell-démon, amely úgy nyitja-csukja a két kamra közti kaput, hogy a gyorsabb molekulákat átengedje, a lassúbbakat meg ne. És hát persze a főtétel is statisztikailag értendő, magyarán nem zárja ki, hogy egy-egy átmeneti időszakra véletlenszerűen egybegyűljenek valamiféle kupaktanácsra a gyorsabb molekulák, s így tiszavirág-életű szintrópia, átmeneti rendezettség alakuljon ki. Választhatnak hát a természetbölcselők, hogy melyik megszorítással magyarázzák az élet meg az ember kialakulását. Juthatnak vallásos következtetésre, amely szerint a Maxwell-démon maga Isten, és juthatnak ateista konklúzióra is, amely szerint az élet átmeneti kivétel, statisztikailag elenyésző aprócs...