metakönyv

Szívesen írnék a VÍZ szimbolikájáról, de félek, parttalanul szétfolyna a témám. Még szívesebben írnék a mai szent olvasmányban emlegetett KERESZTELÉS jelképiségéről, hogy miért fura ez a magyar fordítás olyan szövegekben, amelyek még a KERESZT előtt hangzottak el akár Jézus, akár Keresztelő János szájából. De még az is izgatna, miben más az angol CHRISTENING (még ez is jobb a kereszt emlegetésénél), mint a görög BAPTISZMOSZ (ami persze judaista közvetítéssel került át a kereszténységbe). És persze megérne egy misét az is, hogy miben volt más a zsidó megtisztulás-kultusz (lásd MIKWE), mint a Gangeszban, Eufráteszben, Nílusban való rituális purifikálódás. Na de hogy ne folyjunk szét, inkább arról írnék, hogyan keresztelkedik meg a Balkán felől menekülő, muszlim hitű Timéa Az arany ember ben. Jókai azt írja, elég nehezen, mármint nehéz az előzetes felkészítése. Merthogy Timéa semmit sem tud a keresztyén tanokról (protestáns szóalak illik a regényjelenethez), így hát nagy naiv...

Mindannyian klasszikus toposzként tanítjuk a magyarórán a temetetlenség motívumát. Antigoné élete árán is eltemeti a bátyját, Priamosz a frontvonalon átkelve könyörög Akhilleusznak, hogy megadhassa fiának a végtisztességet, Tóbiás apja a törvénnyel dacolva is rendre eltemeti a kivégzetteket. Új elemként kerülhet a felsorolásba az ünnepelt vadonatúj film, amelyben még az auschwitzi körülmények közt is méltó búcsúztatót akar tartani fiának az amúgy emberségéből rég kivetkőzött (kivetkőztetett) apa. Érdekes ellenpélda egyébként Zrínyi négysorosa, amely viszont egyáltalán nem ragaszkodik az emberi temetéshez, hanem az égi végtisztességre apellál: „Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó…”  Mitől ilyen erős ez a motívum? Hát nem mindegy annak a halottnak, mi történik a porhüvelyével? Talán a laterális gondolkodás van a hátterében, itt is valami ilyesmiről lehet szó. Ha tehetetlenné válunk egy problémamegoldás során (nem tudjuk a feladványnak megfelelően kirakni a gyufaszálakat), ...

Létezik a világhálón egy nagyon izgalmas honlap, a gyakorikérdések.hu. Itt láthatja a tanár, mi megy át abból, amit tanít. A honlap ugyanis a vak vezet világtalant életelvre épül: amit te nem tudsz, elmondom én, s amit én nem tudok, megtudhatom tőled. Néha persze egyik fél sem tudja, amit tudni kellene, sokszor viszont nagyon is helyes és igényes a válasz, s mindenki boldog. Ezen a honlapon tette föl valaki – nyilván egy elgyötört gimnazista – még 2009. január 10-én (ráadásul este tízkor!) a kérdést: mit jelent Radnótinál ez a sor: „a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom”. Egyik válasz viccesebb, mint a másik (még azon az éjszakán heten is a kérdező segítségére siettek), még viccesebb azonban, hogy maga a vers eleve is ugyanezt kérdezi: „mit jelent a … vöröslő fájdalom”. Leghelyesebben tehát azt válaszolhattuk volna a kérdezőnek: ne akard tudni, nem kell tudnod, mondd meg inkább a tanárodnak, hogy Radnóti se tudja, mit jelenthet ez neked, ő csak azt tudja, mit jelent neki, ső...

Zeusz fedőnevű hajdani tanítványom ajánlotta figyelmembe Thomas Pynchon Beépített hiba című regényét. Épp ezt olvastam, amikor felröppent   a hír, hogy a sokszor lesajnált Romániában minden tanuló tabletet kap. Na persze rögtön feltámadt bennem a savanyú a szőlő reflexe. Vagy talán nem is az? Talán tényleg jobb lenne tablet nélkül maradni? Érdekes módon az egészen más témájú regény is afelé taszított, hogy igen: jobb lenne. Épp elég ablak van már a házunkon, nem vágynék újabbakra. Az USA-ban persze, ahol a regény játszódik, nem újdonság a tablet az iskolapadon. Szemtanú mesélte, hogyan csetelnek és szörfölnek az összes órán a diákok, igaz, nem Los Angelesben, ahová a cselekmény repít minket, hanem a másik parton, Miami környékén. Ott már nemcsak a délutáni tanulást ette meg a netezés, hanem a tanítási órákat is. De hát mi ezzel a baj? – kérdezheti a modern világ híve. Mármint a netezéssel, aminek révén éppenséggel kitágul a látókörünk? Leginkább talán ennek a látókö...

A visszaható igéket tanítottam nyelvtanórán, ilyeneket, mint: mutatkoznak, találkoznak, ajánlkoznak, ölelkeznek, bezárkóznak, csókolóznak, védekeznek, érintkeznek, mosakodnak, marakodnak, törölköznek, kerget ő znek. Aki mutatkozik, az mutatja magát, aki törölközik, az törli magát, magyaráztam. Ezért visszaható. S csak azután tűnt fel (szégyenszemre így 25 év után), hogy a szavak fele egyáltalán nem visszaható. Találkoznak: ezek egymást találják meg, nem magukat. Ölelkeznek: ezek végképp nem magukat ölelik. Akkor hát a visszaható ige mellett tanítanunk kellene a kölcsönös igét is – mégsem szoktuk tanítani. A tankönyvekben nemigen szerepelnek, az internet, ami mindenből tízezret-húszezret dob ki, ha rákeresünk, a kölcsönös igét mindössze 26 helyen látja, s azok nagy része is redundáns. Hogy válhatott ennyire általánossá a visszaható ige (4.600 találat!), s hogy kerülhetett ennyire háttérbe a kölcsönös? Talán úgy, hogy morfológiailag nincs köztük semmi különbség, s azt írja eg...

Keresztelő volt délután a Neville téri Szent Péter-templomban, és Albert Edward Foreman még sekrestyési öltözékét viselte. Volt egy új palástja, de azt temetésekre és esküvőkre tartotta (a Neville téri Szent Péter kápolnát szívesen vették igénybe az előkelő körök ilyen szertartások céljaira) bő redői úgy meredeztek, mintha nem is posztóból, hanem örök bronzból öntötték volna; ezúttal csak a régebbit hordta. Palástját méltósággal viselte, mint hivatalának tisztes szimbólumát; valahányszor levetette (hazatérés előtt), az a kínos érzés fogta el, mintha nem is lenne rendesen felöltözve. Nagy gonddal kezelte öltözékét: még maga is vasalta. Hivatalának tizenhat éve alatt egész sereg ilyen palástja volt, de egyiket sem volt szíve eldobni, mikor elkopott, hanem szépen csomagolópapírba burkolta, és eltette a hálószobaszekrény legalsó fiókjába. A sekrestyés szép csendesen foglalatoskodott, helyére tette a márvány keresztelőkút festett fafedelét, helyretolt egy széket, melyet egy gyengél...

Bevallom, sosem füveztem még, és a második félidőben már valószínűleg nem is fogok. Megtehetném, mégsem teszem, s ebben azt hiszem, leginkább Szent Pál tanácsa vezet: „Minden szabad nekem, de nem minden hasznos.” Esetleg rászoknék, ettől tartok, s pontosan ezzel folytatja Pál apostol is: „Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává.” (1Kor 6.12.). Nem tudom persze, a használói közül hányan válnak a rabjává, de azt tudom, hogy ma már a fű elsődleges jelentése ez. Ahányszor csak szóba kerül a Balassi-cím: Beteg lelkeknek való füves kertecske , vagy a Márai-mű: Füves könyv , az embereknek „az” a fű jut az eszükbe. Az emberiség agya már rászokott, ha maga az emberiség még nem is, vagy nem teljesen. Mert nagyon szeretünk rászokni dolgokra: az ismétlődés otthonossá teszi az életet. Nem véletlenül kérdi Pilinszky: „ A bűnben, közelebbről, a pokolban mi az a csönd, megnyugtató elem , kiült karosszék , mitől az arany ciráda valóság lehet? ” A ritmus, az ismétlődés, a ciklikusan vis...