Bevallom, sosem füveztem még, és a második félidőben már valószínűleg nem is fogok. Megtehetném, mégsem teszem, s ebben azt hiszem, leginkább Szent Pál tanácsa vezet: „Minden szabad nekem, de nem minden hasznos.” Esetleg rászoknék, ettől tartok, s pontosan ezzel folytatja Pál apostol is: „Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává.” (1Kor 6.12.). Nem tudom persze, a használói közül hányan válnak a rabjává, de azt tudom, hogy ma már a fű elsődleges jelentése ez. Ahányszor csak szóba kerül a Balassi-cím: Beteg lelkeknek való füves kertecske , vagy a Márai-mű: Füves könyv , az embereknek „az” a fű jut az eszükbe. Az emberiség agya már rászokott, ha maga az emberiség még nem is, vagy nem teljesen. Mert nagyon szeretünk rászokni dolgokra: az ismétlődés otthonossá teszi az életet. Nem véletlenül kérdi Pilinszky: „ A bűnben, közelebbről, a pokolban mi az a csönd, megnyugtató elem , kiült karosszék , mitől az arany ciráda valóság lehet? ” A ritmus, az ismétlődés, a ciklikusan vis