Ugrás a fő tartalomra

Tolsztoj, lelkifurdalás


Vajon igaza van-e Tolsztojnak abban, hogy a legvisszataszítóbb figurákban is állítja és ábrázolja a lelkifurdalást? Megmutatja az aljasságukat, sőt, ami több: az ócskaságukat, silányságukat, kisszerűségüket, de mégis feltételezi róluk, hogy van bennük lélek, van bennük lelkifurdalás. Miközban a mindennapok emberét néha éppen az a feltételezés ijeszti, hogy az emberi mocsok előállítóiban még csak utórezgése sincs annak az aljasságnak, amit elkövetnek. Ha a gróf úrnak van igaza, az reményt ad és könnyebbséget jelent: bízhatok abban, hogy legalább mardossa majd őket valami helytelenség-tudat, ha nem is annyira, mint Edvárd királyt. De tényleg igaza van-e? Ezen gondolkodhatunk azt a jelenetet olvasva, amikor a Moszkva kiürítése miatt megzavarodott, megsértődött és egyébként is agyalágyult városparancsnok, ez a bizonyos Rasztopcsin, olyasfajta gyilkossá lesz, amilyenek nem is annyira Tolsztojnál, mint inkább Dosztojevszkijnél szoktak felbukkanni. Maga sem tudja, mit kezdjen most, a kiürítés zűrzavarában a hatalma alatt álló politikai elítélttel, az egyébként minden tekintetben ártalmatlan Verescsaginnal. Hirtelen ötlettől vezérelve végül úgy dönt, odalöki áldozatul a felbolygatott tüntető tömegnek. S a felbolydultak annak rendje és módja szerint agyon is verik a nyomorultat, s vérszomjukat kielégítve futni hagyják Rasztopcsint. Az áldozatul odavetett szerencsétlen fickó utolsó kísérletként még odaszól Rasztopcsinnak, mintegy ebbe a szalmaszálba kapaszkodva: De gróf úr, egy az istenünk, nem? Hiába beszél, Rasztopcsin átadja a tömegnek, hogy meglincseljék. Verescsagin utolsó szavaira azonban maga is ugyanúgy elsápad, mint az áldozata. Egy pillanatra láthatóvá válik a lekiismerete.
*
Is Tolstoy right when he even portrays his most antipathetic persons as ones who still do feel remorse - in spite of their barbaric personality? They have a primitive and infamous character, but even so they do have a kind of spiritual life, they do have their soul, they are able to feel remorse. It may seem strange and astonishing for the reader, who observes just the contrary in his daily life. As an example of such a remorse, behavior of Rostopchin can be mentioned in the evacuation scene of Moscow in War and Peace. He is the governor of Moscow, but in that chaotic situation he has no idea, what to do with Vereshchagin, one of the prisoners of state. Finally he hits upon a satanic idea of scapegoating him for the fall of Moscow and all the misfortunes and horror. He gives him to the raving mass, and accuses him as a treasonable man, as an enemy of Russia. The frightened and trembling Vereshchagin, this harmless and naive young man, scared to death, makes a last attempt to influence Rostopchin, and tries to argue this way: „Count! One God is above us both!” Rostopchin doesn’t answer him, and let the mass to lynch him. But hearing his last words, he „suddenly grew pale like Vereshchagin”. His remorse became visible for a moment.
- Lev Tolsztoj: Háború és béke
- az említett rész a 24-25. fejezetben olvasható ezen az oldalon:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tíz (nagyon hosszú) mondat az új magyar Nobel-díjasról

1. Mióta kettéhasadt országunkban már a nyereség is csapás és a gyógyulás is fertő, azóta egy Nobel-díjjal is csak úgy lehet az értelmiségi, hogy vagy négyzetre emelt sznobizmussal söpri félre, mondván, úgyis politikai irányt díjaznak a német kiadók, nem irodalmat, vagy ha szereti is a pajzsra emeltet, akkor is valahogy mellé-szereti, mert olyanként szereti, aki jól beszólt, vagy akit a másoldali buták úgyse értenek, csak mi, bár olvasni mi se olvastuk, csak titkos jeligeként suttogjuk a nevet, címet roppantul zárt körű hazai és külhoni, inneni meg tengerentúli összejöveteleinken.   2. De ha mi azon kevesek vagyunk, azokból egy, akik túllépnek e mái kocsmán, s a voltaképpeni műről gondolnának ezt vagy azt, akkor se könnyű a helyzet, mert kellemesnek semmiképpen nem kellemes ebben a világban araszolni előre, nem is nagyon teszi senki, s amit meg „aha”-élményekben felvilágosodva kiolvasunk a róla szóló szakirodalomból, hogy na ezt szeresd benne, te nyomorult, az se olyan erős impul...

Maugham, trafik, sekrestye (szöveg komment nélkül)

Keresztelő volt délután a Neville téri Szent Péter-templomban, és Albert Edward Foreman még sekrestyési öltözékét viselte. Volt egy új palástja, de azt temetésekre és esküvőkre tartotta (a Neville téri Szent Péter kápolnát szívesen vették igénybe az előkelő körök ilyen szertartások céljaira) bő redői úgy meredeztek, mintha nem is posztóból, hanem örök bronzból öntötték volna; ezúttal csak a régebbit hordta. Palástját méltósággal viselte, mint hivatalának tisztes szimbólumát; valahányszor levetette (hazatérés előtt), az a kínos érzés fogta el, mintha nem is lenne rendesen felöltözve. Nagy gonddal kezelte öltözékét: még maga is vasalta. Hivatalának tizenhat éve alatt egész sereg ilyen palástja volt, de egyiket sem volt szíve eldobni, mikor elkopott, hanem szépen csomagolópapírba burkolta, és eltette a hálószobaszekrény legalsó fiókjába. A sekrestyés szép csendesen foglalatoskodott, helyére tette a márvány keresztelőkút festett fafedelét, helyretolt egy széket, melyet egy gyengél...

Félelemmel és nagy örömmel futottak

Az elmúlt napokban sokkoló népszámlálási adatok jelentek meg nem is annyira a magyarországi vallásos illetve katolikus közösség zsugorodásáról, hanem leginkább ennek a zsugorodásnak az ijesztő sebességéről. A liberális és egyházkritikus média persze örömtüzeket gyújtott, és meg is találta a megfejtést: a kormánnyal való összefonódásban. Valójában vélekedésük ebben a formában pontatlan, mert a hazai tendencia egybevág a környezővel és az európaival. Talán pontosabb lenne úgy: a folyamat olyan mély és annyira a korszellemtől fűtött, hogy még az egyház ilyen intenzív patronálása sem képes eltéríteni. Pontatlan a másik oldalon az az ön-bátorítás is, miszerint a világegyház viszont nő. Mert nemcsak fizikai jellegű migráció zajlik, hanem a nyugati (északi) életmódba való belevágyakozás is, amely ugyanarrafelé mutat, csak késleltetve. A szegény régiók hitében bízni olyasmi lenne, mint a felemelő és mélyen hiteles tolsztoji gondolat a pravoszlávia Nyugattal szembeni reményéről, mert hát mégse ...