Bizonyára sokan megírták már, milyen szoros a rokonság Steinbeck világa és Tolsztojé közt – szándékosan nem nézek utána, annyira nyilvánvaló. Számomra most egyetlen mozzanata érdekes csupán ennek a párhuzamnak: az, hogy ő is ugyanolyan mellékszereplőt tesz meg rezonőrnek, mint Tolsztoj, s ugyanúgy ezzel a kisemberrel mondatja ki a nagy morális felismerést, mint az orosz író. Tolsztojnál egy paraszt hívja fel rá Levin figyelmét, hogy Fokanicsra nem érdemes földet bízni, mert hisz „ő a lelkének él… hol kölcsönad, hol elenged”. Steinbecknél pedig Lee, a kínai szolgáló fogalmazza meg, mi mindent helyez életünkben új megvilágításba egyetlen bibliai szó, a timsel (vagy másutt timshel, vagy timsh’l). Pedig csupán annyit jelent ez a szó: lehetőséged van rá, megteheteted, meg tudod tenni. A szabad akarat bizonyítékát látja benne Lee, s mindazok a főbb szereplők is, akiket megtanít rá, valójában mégsem felszabadító ez a felismerés, hanem éppenséggel kötelességeket ró az emberekre. Mert hiszen ha szabad akaratunktól függ a dolgok kimenetele, őrült felelősség nehezedik ránk, s arra kényszerít minket, hogy a drámai helyzetekben istenként cselekedjünk, a világ formálójaként, a nagy történet írójaként vagy legalábbis társszerzőjeként.
Ahogyan ez a cselekvés megvalósul Steinbeck regényében (Édentől keletre), az irodalmi szempontból talán még érdekesebb is, mint maga az eszme, hisz az inkább csak erkölcsteológia vagy filozófia, míg a dolog kivitelezése, hús-vér alakba öltöztetése immár igazi élet, igazi művészet. Tudniillik ökölcsapásként és ütlegelésként valósul meg nála a timsel-felismerés. Igen, jó emberei, amikor felismerik mindezt, erőteljesen kívánnak cselekedni, hisz tudják: élet-halál kérdése, hogy beavatkoznak-e. A szó nem elég, jön rá az öreg Hamilton, és bármilyen szelíd ember is, és bármilyen öreg, ököllel veri szegény Adam Trask fejébe, hogy cselekednie kell. S lám, hat is a terápia, mint ahogy később Lee esetében is hat. Ő nem öreg még annyira, de egészen aprócska, s maga is nevet magán, amikor ökölvívó testhelyzetben áll Trask szálfatermetű fia elé, hogy ha kell, megverje őt, s így tegyen eleget a timsel követelményének.
Igen, igen, könnyű megértenünk, hogy a parabola tanulsága szerint erős kézzel, vagy ahogy Ottlik mondja, elnagyolt, durva jelekkel kell embertársaink tudomására hoznunk, amit a mi felelősségünk a szájukba rágni. De valóban tudhatja-e az ember, hogy mikor, miért és kire mérhet ökölcsapást a jó ügy érdekében? Hogy ki fog eszméletre térni ettől a sokktól, s ki lesz az, aki netán rosszabb állapotba kerül? Bármilyen szomorú is, Steinbeck az utóbbi esetre is hoz bőven példát, többek között abban a jelenetben, ahol a szökevény Cathyt apja alaposan megkorbácsolja, hogy jó útra térítse. Sajnos itt épp visszafelé sül el a dolog, s Cathyt éppen ez a verés teszi végleg szörnyeteggé, egyúttal minket is elbizonytalanítva. Mert hát ezek szerint radikális cselekvéseket vár tőlünk az élet, s igenis azt várja, hogy őrzői legyünk tetvéreinknek, amit Káin olyan flegmán utasít vissza a Steinbeck-regényt ihlető bibliai jelenetben. Ám miközben radikális őrzői leszünk egymásnak, valójában nem tudhatjuk, mikor és kinél fog beválni erőskezű beavatkozásunk. A cselekvés kötelességét megkaptuk, a tudás képességét nem.
*
It is rather obvious, how similar Steinbeck’s world is to Tolstoy’s one, mainly in realtionship of Anna Karenina and East of Eden. Both of them have a raisoneur, who is a sideman with a lower social status, and this sideman formulates the central moral idea. In Tolstoy’s novel it is the old peasant, Fokanich, who is said to be a spiritual man, who „thinks of his soul, who does not forget God” – and Levin is influenced by these words. In Steinbeck’s novel it is the Chinese servant, Lee, who mentions the phrase of the Bible, timshel, and who explains the meaning of this world: „there are millions more who feel predestination in ‘Thou shalt.’ Nothing they may do can interfere with what will be. But ‘Thou mayest’! Why, that makes a man great, that gives him stature with the gods, for in his weakness and his filth and his murder of his brother he has still the great choice. He can choose his course and fight it through and win.”. It’s really clear in the novel: Steinbeck wants to emphasize, that human beings have free will, they may choose good or evil, and they may rule over sin, or not. And one thing is even more interesting: what should I do, if I feel the responsibility of timshel? The answere is a very special one. Your responsibility in the novel means that you have to be very expressive with your brothers, just unlike as Cain, who said: Am I my brother’s keeper? Steinbeck shows: yes, we are our brothers’ keeper, and we must guard them not only by words, but also by acts. That’s why his heroes, even the most gentle and quiet ones, are able to pound their friends really agressively when they can’t understand their words. Yes, they are able to use their fist, and this kind of educating seems to be rather efficient for them. Mr. Hamilton uses this method with Adam Trask, and Lee does the same with Caleb Trask. Sometimes, however, the method has the opposite effect, as in the case of Cathy and his father. She becomes a real monster exactly as a result of his father’s agressivity. That’s the problem, which isn’t solved either in Steinbeck’s novel. We must be expressive when keeping our brother, but we can’t predict effects of our acting.
John Steinbeck: Édentől keletre
A timsel fogalmáról:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése