Ugrás a fő tartalomra

Hemingway, olvasás, oroszok



Nincs szebb, mint amikor egy író arról ír, hogy hogyan olvas. Thomas Mann nagyon sokat ír erről: lefekvés előtt minden este óraműszerűen előveszi az épp aktuális könyvét, s másnap feljegyzi a benyomásait. Proust regényének fiktív hőse fiktív írókat olvas, de hát Bergotte figurájában elég jól rá lehet ismerni Anatole France-ra, s mivel a regénybeli Marcel maga is írónak készül, máris elénk rajzolódik a sajátos szituáció. Hemingway vallomása olvasásélményeiről mégis egészen más. Míg az előbbiek eleve az irodalom világában éltek, ő úgy fedezi fel az irodalmat, mintha sose hallott volna róla. Megdöbben, hogy van ilyen, rájön, hogy ez egy külön világ, s hogy ráadásul hordozható, mindig elővehető, s épp olyan barangolásra való, amilyen a hegyek közti kirándulás. Így ír róla: „Mielőtt Párizsba átjöttünk volna, még azt állítottam, hogy Katherine Mansfield jó novellista, sőt nagy novellista, Csehov után azonban úgy hatott, mintha egy ifjú aggszűz meséit hallgatnám. Mansfield olyan volt, mint a híg sör. Dosztojevszkijben voltak hihetetlen dolgok, de néhány olyan igazság is, hogy más emberré vált tőle az, aki olvasta. Műveiben az emberi esendőséget és őrültséget, a gonoszságot és életszentséget, a játékszenvedélyt éppúgy megismerte az ember, mint ahogy Turgenyevnél megismerje a tájat és az utakat, Tolsztojnál a csapatmozdulatokat, a terepet, a tiszteket és a közkatonákat, s a harcot magát. Tolsztoj mellett úgy hatott Stephen Crane leírása a polgárháborúról, mint egy beteg kisfiú élénk képzelődése, aki háborút még sosem látott. Az, hogy rábukkantam az írásnak erre az új világára, olyan volt, mintha kincset kaptam volna. Ezt a kincset elvihettem magammal, ha elutaztam valahova, fel a hegyek közé, Svájcba vagy Olaszországba. A könyvek mindig velem voltak, s így az újonnan felfedezett világban éltem, nappalra ott volt a hó, az erdők, a gleccserek, éjszakára pedig ez a másik csodás világ, az orosz írók ajándéka. Az oroszok voltak az elsők, csak azután jött minden más.” Sajnos, arról nem ír, mi adta a döntő lökést ahhoz, hogy belépjen ebbe az idegen világban. Talán csak annyi kellett hozzá, hogy rátaláljon arra a kölcsönkönyvtárra, ahol pénz nélkül is hozzájuthatott az olvasnivalóhoz. Talán csak annyi, hogy fizikailag a könyvek közelébe jusson. Lehet, hogy a mi nem olvasó gyerekeinkkel is csupán ennyit kellene tennünk, hogy visszavezessük őket az olvasáshoz: könyveket pakolni a polcaikra.


*


It’s a beautiful thing when a writer writes about reading other writers. Thomas Mann does this very frequently in his diaries: going to bed he takes his pillow book (what a right word!), and next day he records his impressions of it. The fictive hero of Proust’s novel reads fictive authors, but we can identify his Bergotte with Anatole France, and since Marcel is going to become a writer, too, the special situation is just ready. Hemingway’s confession about his reading experiences is something completely different. While Mann and Proust live in the world of literature from the beginning, Hemingway discovers literature as if he has never heard about it. He is surprised at finding this new world, he admires the endless spaciousness of it, and he is happy to see that it is a moveable world, which he can bring with himself, and in which he can roam just like in the mountains. He writes about it like this: „Before we had ever come to Paris, I had been told Katherine Mansfield was a good short-story writer, even a great short-story writer, but trying to read her after Chehov was like hearing the carefully artificial tales of a young old-maid. Mansfield was like near-beer. In Dostoevsky there were things unbelievable and not to be believed, but some so true they changed you as you read them; frailty and madness, wickedness and saintliness, and the insanity of gambling were there to know as you knew the landscape and the roads in Turgenev, and the movement of troops, the terrain and the officers and the men and the fighting in Tolstoi. Tolstoi made the writing of Stephen Crane on the civil war seem like the brilliant imagining of a sick boy who had never seen war. To have come on all this new world of writing, was like having a great treasure given to you. You could take your treasure with you when you travelled too, and in the mountains where we lived in Switzerland and Italy, there were always the books, so that you lived in the new worm you had found, the snow and the forests and the glaciers in the daytime, and at night you could live in the other wonderful world the Russian writers were giving you. At first there were the Russians; then there were all the others. But for a long time there were the Russians.” Unfortunatelly he doesn’t write about this radical change of his life and the reasons for it. May be this reason was simply the library he discovered in Paris, or simply the physical closeness with the books. Perhaps we ought to do simply this, when we want to lead our children back to the feeling of reading: to put books on their shelves.


Hemingway: Vándorünnep (Moveable Feast)

A mű szövege angolul:

http://www.scribd.com/doc/6765457/A-Moveable-Feast-by-Earnest-Hemingway

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Félelemmel és nagy örömmel futottak

Az elmúlt napokban sokkoló népszámlálási adatok jelentek meg nem is annyira a magyarországi vallásos illetve katolikus közösség zsugorodásáról, hanem leginkább ennek a zsugorodásnak az ijesztő sebességéről. A liberális és egyházkritikus média persze örömtüzeket gyújtott, és meg is találta a megfejtést: a kormánnyal való összefonódásban. Valójában vélekedésük ebben a formában pontatlan, mert a hazai tendencia egybevág a környezővel és az európaival. Talán pontosabb lenne úgy: a folyamat olyan mély és annyira a korszellemtől fűtött, hogy még az egyház ilyen intenzív patronálása sem képes eltéríteni. Pontatlan a másik oldalon az az ön-bátorítás is, miszerint a világegyház viszont nő. Mert nemcsak fizikai jellegű migráció zajlik, hanem a nyugati (északi) életmódba való belevágyakozás is, amely ugyanarrafelé mutat, csak késleltetve. A szegény régiók hitében bízni olyasmi lenne, mint a felemelő és mélyen hiteles tolsztoji gondolat a pravoszlávia Nyugattal szembeni reményéről, mert hát mégse

Petőcz, kölcsönös, visszaható

A visszaható igéket tanítottam nyelvtanórán, ilyeneket, mint: mutatkoznak, találkoznak, ajánlkoznak, ölelkeznek, bezárkóznak, csókolóznak, védekeznek, érintkeznek, mosakodnak, marakodnak, törölköznek, kerget ő znek. Aki mutatkozik, az mutatja magát, aki törölközik, az törli magát, magyaráztam. Ezért visszaható. S csak azután tűnt fel (szégyenszemre így 25 év után), hogy a szavak fele egyáltalán nem visszaható. Találkoznak: ezek egymást találják meg, nem magukat. Ölelkeznek: ezek végképp nem magukat ölelik. Akkor hát a visszaható ige mellett tanítanunk kellene a kölcsönös igét is – mégsem szoktuk tanítani. A tankönyvekben nemigen szerepelnek, az internet, ami mindenből tízezret-húszezret dob ki, ha rákeresünk, a kölcsönös igét mindössze 26 helyen látja, s azok nagy része is redundáns. Hogy válhatott ennyire általánossá a visszaható ige (4.600 találat!), s hogy kerülhetett ennyire háttérbe a kölcsönös? Talán úgy, hogy morfológiailag nincs köztük semmi különbség, s azt írja eg

Madách, DNS, fekete özvegy

Ha Balzac tükörképnek tekinthette a maga regényciklusát, az Isteni színjáték tükörképének, Madách a maga művét még több joggal tekinthette volna annak. Nemcsak az örök dolgok iránti metafizikai érdeklődés, a merész teofánia vagy az utazópáros meg a „helyi lakosok” kérdés-felelet játékainak sajátos ritmusa miatt, hanem a tudományos igény miatt is. Mert ahogy a dolce stil nuovo tudományos akart lenni, és nemcsak akart, hanem valóban térképmellékletekkel gazdagított, precíz geográfiát adott, úgy Az ember tragédiája is legalább annyira történettudományi elemzés, mint szépirodalmi mű. Más kérdés, hogy nem a saját korában viruló pozitivista történettudományt követte, hanem kissé előrefutott, és az ötven évvel későbbi történettudományt előlegezte, a szellemtörténeti iskola szemléletmódját. A pozitivizmusból nyilván nem kért, s nem is kérhetett, amíg az kisebbrendűségi érzései közepette a természettudományt majmolta, s azt képzelte, akkor veheti fel a versenyt a science látványos eredményeivel