Ugrás a fő tartalomra

Hemingway, olvasás, oroszok



Nincs szebb, mint amikor egy író arról ír, hogy hogyan olvas. Thomas Mann nagyon sokat ír erről: lefekvés előtt minden este óraműszerűen előveszi az épp aktuális könyvét, s másnap feljegyzi a benyomásait. Proust regényének fiktív hőse fiktív írókat olvas, de hát Bergotte figurájában elég jól rá lehet ismerni Anatole France-ra, s mivel a regénybeli Marcel maga is írónak készül, máris elénk rajzolódik a sajátos szituáció. Hemingway vallomása olvasásélményeiről mégis egészen más. Míg az előbbiek eleve az irodalom világában éltek, ő úgy fedezi fel az irodalmat, mintha sose hallott volna róla. Megdöbben, hogy van ilyen, rájön, hogy ez egy külön világ, s hogy ráadásul hordozható, mindig elővehető, s épp olyan barangolásra való, amilyen a hegyek közti kirándulás. Így ír róla: „Mielőtt Párizsba átjöttünk volna, még azt állítottam, hogy Katherine Mansfield jó novellista, sőt nagy novellista, Csehov után azonban úgy hatott, mintha egy ifjú aggszűz meséit hallgatnám. Mansfield olyan volt, mint a híg sör. Dosztojevszkijben voltak hihetetlen dolgok, de néhány olyan igazság is, hogy más emberré vált tőle az, aki olvasta. Műveiben az emberi esendőséget és őrültséget, a gonoszságot és életszentséget, a játékszenvedélyt éppúgy megismerte az ember, mint ahogy Turgenyevnél megismerje a tájat és az utakat, Tolsztojnál a csapatmozdulatokat, a terepet, a tiszteket és a közkatonákat, s a harcot magát. Tolsztoj mellett úgy hatott Stephen Crane leírása a polgárháborúról, mint egy beteg kisfiú élénk képzelődése, aki háborút még sosem látott. Az, hogy rábukkantam az írásnak erre az új világára, olyan volt, mintha kincset kaptam volna. Ezt a kincset elvihettem magammal, ha elutaztam valahova, fel a hegyek közé, Svájcba vagy Olaszországba. A könyvek mindig velem voltak, s így az újonnan felfedezett világban éltem, nappalra ott volt a hó, az erdők, a gleccserek, éjszakára pedig ez a másik csodás világ, az orosz írók ajándéka. Az oroszok voltak az elsők, csak azután jött minden más.” Sajnos, arról nem ír, mi adta a döntő lökést ahhoz, hogy belépjen ebbe az idegen világban. Talán csak annyi kellett hozzá, hogy rátaláljon arra a kölcsönkönyvtárra, ahol pénz nélkül is hozzájuthatott az olvasnivalóhoz. Talán csak annyi, hogy fizikailag a könyvek közelébe jusson. Lehet, hogy a mi nem olvasó gyerekeinkkel is csupán ennyit kellene tennünk, hogy visszavezessük őket az olvasáshoz: könyveket pakolni a polcaikra.


*


It’s a beautiful thing when a writer writes about reading other writers. Thomas Mann does this very frequently in his diaries: going to bed he takes his pillow book (what a right word!), and next day he records his impressions of it. The fictive hero of Proust’s novel reads fictive authors, but we can identify his Bergotte with Anatole France, and since Marcel is going to become a writer, too, the special situation is just ready. Hemingway’s confession about his reading experiences is something completely different. While Mann and Proust live in the world of literature from the beginning, Hemingway discovers literature as if he has never heard about it. He is surprised at finding this new world, he admires the endless spaciousness of it, and he is happy to see that it is a moveable world, which he can bring with himself, and in which he can roam just like in the mountains. He writes about it like this: „Before we had ever come to Paris, I had been told Katherine Mansfield was a good short-story writer, even a great short-story writer, but trying to read her after Chehov was like hearing the carefully artificial tales of a young old-maid. Mansfield was like near-beer. In Dostoevsky there were things unbelievable and not to be believed, but some so true they changed you as you read them; frailty and madness, wickedness and saintliness, and the insanity of gambling were there to know as you knew the landscape and the roads in Turgenev, and the movement of troops, the terrain and the officers and the men and the fighting in Tolstoi. Tolstoi made the writing of Stephen Crane on the civil war seem like the brilliant imagining of a sick boy who had never seen war. To have come on all this new world of writing, was like having a great treasure given to you. You could take your treasure with you when you travelled too, and in the mountains where we lived in Switzerland and Italy, there were always the books, so that you lived in the new worm you had found, the snow and the forests and the glaciers in the daytime, and at night you could live in the other wonderful world the Russian writers were giving you. At first there were the Russians; then there were all the others. But for a long time there were the Russians.” Unfortunatelly he doesn’t write about this radical change of his life and the reasons for it. May be this reason was simply the library he discovered in Paris, or simply the physical closeness with the books. Perhaps we ought to do simply this, when we want to lead our children back to the feeling of reading: to put books on their shelves.


Hemingway: Vándorünnep (Moveable Feast)

A mű szövege angolul:

http://www.scribd.com/doc/6765457/A-Moveable-Feast-by-Earnest-Hemingway

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tíz (nagyon hosszú) mondat az új magyar Nobel-díjasról

1. Mióta kettéhasadt országunkban már a nyereség is csapás és a gyógyulás is fertő, azóta egy Nobel-díjjal is csak úgy lehet az értelmiségi, hogy vagy négyzetre emelt sznobizmussal söpri félre, mondván, úgyis politikai irányt díjaznak a német kiadók, nem irodalmat, vagy ha szereti is a pajzsra emeltet, akkor is valahogy mellé-szereti, mert olyanként szereti, aki jól beszólt, vagy akit a másoldali buták úgyse értenek, csak mi, bár olvasni mi se olvastuk, csak titkos jeligeként suttogjuk a nevet, címet roppantul zárt körű hazai és külhoni, inneni meg tengerentúli összejöveteleinken.   2. De ha mi azon kevesek vagyunk, azokból egy, akik túllépnek e mái kocsmán, s a voltaképpeni műről gondolnának ezt vagy azt, akkor se könnyű a helyzet, mert kellemesnek semmiképpen nem kellemes ebben a világban araszolni előre, nem is nagyon teszi senki, s amit meg „aha”-élményekben felvilágosodva kiolvasunk a róla szóló szakirodalomból, hogy na ezt szeresd benne, te nyomorult, az se olyan erős impul...

Maugham, trafik, sekrestye (szöveg komment nélkül)

Keresztelő volt délután a Neville téri Szent Péter-templomban, és Albert Edward Foreman még sekrestyési öltözékét viselte. Volt egy új palástja, de azt temetésekre és esküvőkre tartotta (a Neville téri Szent Péter kápolnát szívesen vették igénybe az előkelő körök ilyen szertartások céljaira) bő redői úgy meredeztek, mintha nem is posztóból, hanem örök bronzból öntötték volna; ezúttal csak a régebbit hordta. Palástját méltósággal viselte, mint hivatalának tisztes szimbólumát; valahányszor levetette (hazatérés előtt), az a kínos érzés fogta el, mintha nem is lenne rendesen felöltözve. Nagy gonddal kezelte öltözékét: még maga is vasalta. Hivatalának tizenhat éve alatt egész sereg ilyen palástja volt, de egyiket sem volt szíve eldobni, mikor elkopott, hanem szépen csomagolópapírba burkolta, és eltette a hálószobaszekrény legalsó fiókjába. A sekrestyés szép csendesen foglalatoskodott, helyére tette a márvány keresztelőkút festett fafedelét, helyretolt egy széket, melyet egy gyengél...

Félelemmel és nagy örömmel futottak

Az elmúlt napokban sokkoló népszámlálási adatok jelentek meg nem is annyira a magyarországi vallásos illetve katolikus közösség zsugorodásáról, hanem leginkább ennek a zsugorodásnak az ijesztő sebességéről. A liberális és egyházkritikus média persze örömtüzeket gyújtott, és meg is találta a megfejtést: a kormánnyal való összefonódásban. Valójában vélekedésük ebben a formában pontatlan, mert a hazai tendencia egybevág a környezővel és az európaival. Talán pontosabb lenne úgy: a folyamat olyan mély és annyira a korszellemtől fűtött, hogy még az egyház ilyen intenzív patronálása sem képes eltéríteni. Pontatlan a másik oldalon az az ön-bátorítás is, miszerint a világegyház viszont nő. Mert nemcsak fizikai jellegű migráció zajlik, hanem a nyugati (északi) életmódba való belevágyakozás is, amely ugyanarrafelé mutat, csak késleltetve. A szegény régiók hitében bízni olyasmi lenne, mint a felemelő és mélyen hiteles tolsztoji gondolat a pravoszlávia Nyugattal szembeni reményéről, mert hát mégse ...