Ugrás a fő tartalomra

Klebelsberg, akták, mikrokozmoszok



"A kultúrpolitika terén sokáig lehet hibákat elkövetni, mert hogy mi történik azokban a tantermekben, azt a nagyközönség ritkán tudja. A kultúrpolitika terén nagyon sokáig lehet észrevétlenül vétkezni, de amikor az új nemzedék felnőtt, akkor az elkövetett hibákon, bajokon javítani, segíteni már nem lehet."
*
"Ezeknek az egyébként rendkívül hazafias és jóakaratú tisztviselőknek szemében csak az létezett, ami az aktákban volt és azt képzelték, hogy hivatalos jelentések alapján ismerhetik az országot és hivatalos rendeletekkel irányt szabhatnak fejlődésének."
*
"Magyarország a demagógia klasszikus talaja. A demagógia ellen csak egy szérum van: a kultúra."
*
"Azt hiszem, hogy a mi egész iskolarendszerünk végre rájön arra, hogy a minisztertől kezdve a tanfelügyelői karig túl sokat foglalkoznak az iskola külső viszonyaival. Ellenben az iskolák nagy belső kérdései sokszor elintézetlenül maradtak. Én tehát olyan reformra gondolok, amely tehermentesítene bennünket, különösen a minisztériumot, az iskola apró dolgainak intézésétől. Mi pedagógusok akarunk lenni és nem adminisztrálni."
*
"Én a közigazgatás egyszerűsítése, az adminisztratív személyzet apasztása és különösen a túltengő központnak a leépítése révén remélem azokat a számokat megnyerni, amelyekre a kultusztárca létszámapasztásánál szükség van."
*
"Minden tanító illetményét központilag számfejtetik s ennek-kifolyása az, hogy utalványozáshoz jutni néha egy év múlva lehet csak. Az évi aktaforgalom – ezt még mondani is hihetetlen - 200.000. Kérdem, a miniszteri felelősség ilyen aktaszám mellett lehet más, mint fikció? Áttekinthet-e egyetlen ember egy 200.000 számú ügyforgalmat?"
*
"Én tehát a központban a decentralizációt csak akkor tudom keresztülvinni, ha decentralizálom a népoktatási közigazgatást. Az a tervem, hogy a törvényhatóságokat népművelődési mikrokozmosszá fejlesztem ki. Ehhez okvetlenül szükség van a helyi érdeklődés bevonására. Hiszen a múltban úgy volt, hogy államosították az iskolát és azután nem törődtek vele. A központból mi, akik a helyi viszonyokat nem ismerjük, sohasem tudjuk a népiskolát úgy adminisztrálni, hogy az a helyi igényeknek teljesen megfeleljen. Ha azonban mindent az államra hárítunk és minden üdvöt az államtól várunk és ha viszont az állam mindent bürokratice akar elintézni és az önkormányzati elemet, a közvetlenül érdekelteket kikapcsolja a maga akciójából, akkor ne csodálkozzunk ezeken a siralmas – mert mondhatni siralmas – eredményeken."

http://mtdaportal.extra.hu/books/klebelsberg_kuno_beszedek_es_cikkek.pdf







Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Félelemmel és nagy örömmel futottak

Az elmúlt napokban sokkoló népszámlálási adatok jelentek meg nem is annyira a magyarországi vallásos illetve katolikus közösség zsugorodásáról, hanem leginkább ennek a zsugorodásnak az ijesztő sebességéről. A liberális és egyházkritikus média persze örömtüzeket gyújtott, és meg is találta a megfejtést: a kormánnyal való összefonódásban. Valójában vélekedésük ebben a formában pontatlan, mert a hazai tendencia egybevág a környezővel és az európaival. Talán pontosabb lenne úgy: a folyamat olyan mély és annyira a korszellemtől fűtött, hogy még az egyház ilyen intenzív patronálása sem képes eltéríteni. Pontatlan a másik oldalon az az ön-bátorítás is, miszerint a világegyház viszont nő. Mert nemcsak fizikai jellegű migráció zajlik, hanem a nyugati (északi) életmódba való belevágyakozás is, amely ugyanarrafelé mutat, csak késleltetve. A szegény régiók hitében bízni olyasmi lenne, mint a felemelő és mélyen hiteles tolsztoji gondolat a pravoszlávia Nyugattal szembeni reményéről, mert hát mégse

Petőcz, kölcsönös, visszaható

A visszaható igéket tanítottam nyelvtanórán, ilyeneket, mint: mutatkoznak, találkoznak, ajánlkoznak, ölelkeznek, bezárkóznak, csókolóznak, védekeznek, érintkeznek, mosakodnak, marakodnak, törölköznek, kerget ő znek. Aki mutatkozik, az mutatja magát, aki törölközik, az törli magát, magyaráztam. Ezért visszaható. S csak azután tűnt fel (szégyenszemre így 25 év után), hogy a szavak fele egyáltalán nem visszaható. Találkoznak: ezek egymást találják meg, nem magukat. Ölelkeznek: ezek végképp nem magukat ölelik. Akkor hát a visszaható ige mellett tanítanunk kellene a kölcsönös igét is – mégsem szoktuk tanítani. A tankönyvekben nemigen szerepelnek, az internet, ami mindenből tízezret-húszezret dob ki, ha rákeresünk, a kölcsönös igét mindössze 26 helyen látja, s azok nagy része is redundáns. Hogy válhatott ennyire általánossá a visszaható ige (4.600 találat!), s hogy kerülhetett ennyire háttérbe a kölcsönös? Talán úgy, hogy morfológiailag nincs köztük semmi különbség, s azt írja eg

Madách, DNS, fekete özvegy

Ha Balzac tükörképnek tekinthette a maga regényciklusát, az Isteni színjáték tükörképének, Madách a maga művét még több joggal tekinthette volna annak. Nemcsak az örök dolgok iránti metafizikai érdeklődés, a merész teofánia vagy az utazópáros meg a „helyi lakosok” kérdés-felelet játékainak sajátos ritmusa miatt, hanem a tudományos igény miatt is. Mert ahogy a dolce stil nuovo tudományos akart lenni, és nemcsak akart, hanem valóban térképmellékletekkel gazdagított, precíz geográfiát adott, úgy Az ember tragédiája is legalább annyira történettudományi elemzés, mint szépirodalmi mű. Más kérdés, hogy nem a saját korában viruló pozitivista történettudományt követte, hanem kissé előrefutott, és az ötven évvel későbbi történettudományt előlegezte, a szellemtörténeti iskola szemléletmódját. A pozitivizmusból nyilván nem kért, s nem is kérhetett, amíg az kisebbrendűségi érzései közepette a természettudományt majmolta, s azt képzelte, akkor veheti fel a versenyt a science látványos eredményeivel